2012. augusztus 24., péntek

Hogy néz ki?

(aki kitalálja, melyik könyvet fotóztam, kap egy piros hangszórót ^-^)

A rukkola használt könyvek cseréjére lett kitalálva. És a használt könyvek sem egyformák, vannak köztük vénecskék, csúnyácskák, papírborítójukat vesztettek, vagy egyéb sérülésekkel küzdők.
Gyakori a kérdés, hogy rá kell-e ilyesmire kérdezni, avagy a rukkolónak magától is jeleznie kell, ha a könyve  nem nyomdából-jött állapotban van.
Én azt mondom, illik ilyesmiről tájékoztatni a játszótársunkat. Ha csak annyi a baja a példánynak, hogy bizony nem mai csirke, ezért megsárgultak a lapok, akkor oda szoktam írni, hogy 1974-es kiadás, korának megfelelő állapotban van. Ha a bibi ennél nagyobb, akkor fotózok is (folt, sérülés, szakadás, ilyesmi). Ha emiatt visszamondják a happot, nem kesergek, megértem. Ha pedig így is kérik, akkor örülök, mert tudom, hogy jó helyre fog kerülni, ha tökéletlen mivoltában is befogadják.
Általában elfelejtek magamtól rákérdezni, ha én happolok, de örülök, ha mégis megkapom az infót. Sőt, gyerekkezek nyomát viselő könyvre mondtam is vissza már happot -a meglepetés annál kellemesebb volt, amikor az illető mégis elküldte, holott tudta, pont nem jár neki érte.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése